Kik vagyunk?
Egy „marék” önkéntes,
akik távlatokban látunk, de közelre tekintünk.
Mindannyian szeretnénk valami jót tenni,
hozzájárulni mások boldogulásához, a gyermekek
jóllétéhez a közvetlen környezetünkben.
Mindannyian időnket, figyelmünket, szeretetünket
és tudásunkat adjuk délutánonként a
gyermekeknek. Nekik segítsünk
a mindennapi iskolai feladataikban és tanulásukban.
Van közöttünk tanár, közgazdasági végzettségű,
tanító, szőlész-borász, szociálpedagógus,
saját vállalkozásában dolgozó marketinges, tréner, és keramikus is.
Joó Bernadett vagyok, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember.
Lányaimmal, Eszterrel és Julcsival 2023 óta bütykölünk együtt havonta az Alapítványba járó gyerekekkel. Együtt lenni, együtt alkotni jó, mindannyiunknak ad valamit, ami túl van a szavakon.
Festeni, varrni, fonni, hajtogatni, hímestojást készíteni, gesztenyéből koszorút csinálni, virágot ültetni, ezek mind olyan tevékenységek, melyek az osztályzatok, a siker és a teljesítmény világában talán alacsonyabb rendűnek tűnhetnek,
viszont segítik a kreítivitást, az elmélyülést és a kapcsolódást is.
Hálás vagyok, hogy részt vehetek a Támasz-Pont Alapítvány munkájában.
Kovácsné Tanka Aranka, nyugdíjas tanító néni vagyok, önkéntes.
A hirtelen rám szakadt sok szabadidőmet szeretném hasznos és fontos dolgokra fordítani.
Szívesen segítek azoknak a gyerekeknek, akiknek szüksége van rá, akiket otthon nem tudnak megfelelően segíteni.
Sokat tanultam a tanulási zavarokról, sok mindent tapasztaltam a hosszú pályafutásom alatt, amit fel tudok használni a segítő munkámban.
Horváth Dezső önkéntes vagyok.
Szoftverfejlesztési projektvezetőként dolgozom a mindennapokban, de emellett egy ideje foglalkozok önfejlesztéssel. Ez vezetett el engem az önkéntességhez, és szerencsére rátaláltam a “Tanodára”,az etyeki Támasz-Pont Alapítványra, ahol nagyon jó látni, hogy a munkánkkal milyen nagy hatással lehetünk a gyerekekre, a fejlődésükre.
Kattra Judit önkéntes vagyok,
Etyeken élek férjemmel és három gyermekemmel. Végzettségemet tekintve közgazdász vagyok, a munkám is a településhez köt. A Támasz- Pont Alapítvány tanulásfejlesztő műhelyében leginkább matematikát és néha németet tanítok, heti 2×2 órában. Szívesen részt veszek az Alapítvány egyéb, közösségi célú programjain is. Véményem szerint egy önkéntes munkája messze túlmutat a leckeíráson, a jövő heti iskolai tananyagon. Lehetőséget biztosítani, célt adni, segítséget nyújtani ezek azok, amik igazán fontosak. Mindezeket a jószándék, a szeretet és a következetesség kombinációjával megvalósítva.
Avvakumovits Edina önkéntes vagyok, Budapesten nőttem fel, de már 25 éve Etyeken élek. A 80-as évek végén a budapesti Szilágyi Erzsébet gimnáziumban Schulek Andrea volt a matek tanárom, meghatározó az életemben. Kezei alatt porzott a kréta, olyan lendülettel és szenvedéllyel magyarázta a feladatokat. Élveztem az óráit, csüngtem a szavain, és én is matek tanár akartam lenni. Később az álmaim helyett gazdasági szakmát választottam (amihez szintén a matektudás segített), de ma már szeretnék visszaadni egy kicsit abból, amit kaptam. Ezért kezdtem el önkénteskedni a Támasz-Pont Alapítványnál. Nagy lehetőség volt, hogy Orsival ismerjük egymást, hisz ő nemcsak a gyerekekkel, de minden olyan emberrel jót tesz, akik szeretnének kicsit visszaadni. Ezúttal is köszönöm neki, és mindenkinek, aki segíti a Támasz-Ponttal kapcsolatban lévő gyerekeket csodás céljaik megvalósításában.
Wortmann Orsolya önkéntes és az Alapítvány vezetője vagyok.Tanár, mentor.
Négy gyermekem van, a legkisebb is kamasz korú már. Az ő segítésük, iskoláztatásuk során sokat tanultam önmagamról, és megtapasztaltam, hogy mennyit tudok segíteni a tanulásban. Egyre inkább éreztem, hogy amit tudok, szívesen adnám más gyermekeknek is, akiket otthon nem tudnak elég jól segíteni. Az évek során dolgoztam felnőttekkel is, akik az elmaradt általános iskolai bizonyítvány megszerzése miatt tanultak, és olyanokkal is, akik legalább olvasni és írni szeretnének felnőttként megtanulni, mert erre sem volt lehetőségük. Jártam börtönben is és a fogvatartottak között is újra ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy miért nem volt nekik gyerekként „emberük”? Nem lehetne-e a tanulatlanságot, kilátástalanságot és a hozzájuk kapcsolódó nyomort megelőzni?
Én itthon, Etyeken szeretnék segíteni. Vannak itt is olyan gyerekek, akiknek lehet és kell is ez a mi általunk adott figyelem, idő és gondoskodás. És ez örömmel tölt el.